Furcsa ez a helyzet. Az ember próbára teszi önmagát egy-jét dologban, vagy sikerül neki, vagy nem, a többség úgy ítéli el, ha nem nyilvánul ki úgy, ahogy mások szeretnék. Mert manapság pár ember megfelelési kényszeren esik túl, azaz nem önmagát adja, hanem olyan stílust vesz fel, amilyennek a másik akarja látni. Ezek az időszakok akkor vannak leginkább, amikor a legnagyobb viharfelhők csapnak össze a fejed felett, mindent elfelejtesz, mindenben csak a rosszat találod meg. Egy boldog embert is lehúznál, csak azért, hogy ő is szenvedjen annyira, amennyire te. Ha meglátsz egy boldog párt, fintorogva mész el mellettük, egy kérdéssel a fejedben: "Ti meg minek örültök? Menjetek szobára!" A villám ekkor csap a tenger közepébe, az elektromosságtól a halak egy része kipusztul, amiket más ragadozó fajok esznek meg. Elektromos jelek... mind elképesztő látványt nyújt az emberiség számára, de semelyik nem mondható áldásnak, csak égi csodának.
- Mind dolgozol? -dobta le magát mellém Dave a kanapéra, kezében egy dobozos Pepsit egyensúlyozva.
A laptopot kissé felé fordítottam, hogy eltudjon olvasni egy-két sort. Addig néztem a szemét, ahogy a sorokat olvassa, ameddig fel nem nézett a laptop monitorából. Ajkait mozgatta, miközben olvasott, amin elmosolyodtam, sőt, hangosan fel is nevettem. Akkor nézett fel, mosolyogva.
- Mi az? -nevetett el szégyenlősen. Én csak megráztam a fejem. -Tetszik. Azt nem mondtad, hogy írsz is.
- Mert nem is -ráztam meg a fejem. -Nem vagyok író típus. Csak ez egy érzés, amin most elgondolkoztam. Az írók azok, akiknek könyveik vannak, szerződésük egy könyvkiadónál és több olvasóik. Az én könyvemet ki olvasná? -tettem fel a szokásosra vett kérdést.
- Én -vágta rá. Mosolyogva megráztam a fejem.
- Mindig ezt mondják.
- Kik? -elkerekedett szemekkel dőlt hátra a kanapéra és szürcsölgette a kólát.
- A szereplők. Minden könyvben, minden forgatókönyvben, amikből filmek, vagy sorozatok lesznek. Mind ezt mondják.
- Ez a valóság.
- Az is lehetne -suttogtam és elmosolyodtam. Érdeklődő pillantást vetett felém, hogy miről beszélek, pedig tudja nagyon jól. A gépet csukott állapotban a bal oldalamra raktam, majd megfogtam én is egy Pepsit, sziszegett, miközben kibontottam, majd beleszürcsöltem. -De mit is számít? Mikor lesz belőlem valaki?
- Mindig lesz belőled valaki -motyogta komor arckifejezéssel és rideg hanggal. -És mindig lesz melletted valaki, aki tesz róla, hogy legyél valaki. Az a valaki megkéri a kezed; menyasszony leszel. Az a valaki igent mond az esküvőn; feleség leszel -emelte rám tekintetét. -Az a valaki babát csinál neked, te kihordod; anya leszel. Mindig lesz belőled valaki, csak a számodra tökéletes embert kell megtalálnod, onnantól viszont... -húzta el a száját, és felnevetett. -Ki tudja?
- Miért mondod ezt?
- Anyám mondogatta ezt, mikor még kisebb voltam. Amikor semmit nem tudtam az életről. Most van róla fogalmam. Van munkám, vannak barátaim... van saját lakásom, amit a saját pénzemből fizetek. 26 éves fejjel megértettem, hogy mi is az élet.
Ezt az oldalát nem igazán mutatta meg nekem eddig. Ha komolyabb témákról volt szó, akkor mindig a High-Techről beszéltünk. De ez most igazán meglepett, hogy tud ilyen is lenni. Tudja, hogy mivel lepje meg az embert, az tuti.
Anno anya nekem is mondott ilyen biztató monológot az életről, hogy sose adjam fel, mindig van esély. Aztán szétköltöztünk. Én kaptam egy kellemes lakást, anyáék pedig egy kisebb kertes házat vásároltak meg valahol nem messze az előző palotától. Igazából anya Álmai Kastélyáról van szó, kastélynak kéne mondani, de túl drágák voltak a számlák, lehetetlenség volt fizetni őket. Hátra kellett hagynia az álmával, azért, hogy jobb életkörülmények között lehessen.
Dave közelebb húzott magához a kanapén. Kicsit szégyenlősnek éreztem magam, mivel... közel vagyok hozzá, a keze a derekamon van, és maga mellett tart. De a kezében van a telefonja. Jobb kézzel pötyögtet, a bal karjával pedig őrzőn tart maga mellett. Az elején feszengve ültem ott, majd csak ellazultam, elővettem én is a telefont, és Messengeren chateltem Carollal. Caroline egy nálam magasabb lány, fekete haja van, és hihetetlenül szép kék szeme. Ez nálam ritkaság. Fekete haj és kék szem? Azta. Jó... ismerek látásból még pár embert, aki ugyan ilyen összeállítással él, de ő az én barátnőm és kész!
- Holnap szeretnélek elvinni bemutatni a házamat. Én itt már nagyjából elvagyok, de neked arról sincs fogalmad, hogy milyen színű a bejárati ajtóm.
- Tuti fekete.
- Sötétbarna -mosolyodott el. -Délelőtt tízre érted jövök.
- Remélhetőleg már nem nyomom az ágyat -nevettem. -Jó, rendben, de...
- "Anyám arra tanított, ami a de előtt hangzik el, az semmit nem számít."
- Trónok harca? -kérdeztem rá az ominózus részről felismert egyik legjobb sorozatra.
- Te is nézed?
- Ki nem nézi? -nevettem. -Imádom Havas Jon-t -merengtem.
- Mi? -röhögött ki hangosan, amin megilletődtem. -A fattyú?
- Aki jól bánik a farkas kardjával...? -kérdeztem rá, egyik szemöldökömet még fel is húztam. -Nos, igen -válaszoltam büszkén. -Neked fogadjunk Deneris a befutó.
- A sárkány csaj? Túl babaarcú ahhoz.
- Sansa?
- Pedofil sem vagyok, de köszönöm kérdésed, hölgyem.
- Nekem tetszik a haja, uram -mélyedtem el a lány képében.
- Nekem meg a tied -vágta rá Dave mosolyogva. Ujjai közé fogott egy tincset, azzal játszott, csavargatta. Néha eltűnődök azon, hogy egy felnőtt férfi, hogy lehet ennyire gyerekes, pillanataiban?
Abbahagyta a hajam bizdergálását, ellökte magát a kanapétól, és útját a konyháig követtem tekintetemmel.
- Van valami kajád? -kiabált ki a nappaliba. -Egy konzerv, pár zöldség, puding, vaj... szalámik -számolta össze a talált kajákat. -Ez minden? Ja várj... itt van még egy bontatlan sajt.
- Ne fikázd, ő Bob, a kocka hűtő.
- Értem. Befestem sárgára, rajzolok rá lyukacsokat, két szemet, egy orrot és egy szájat, aggatok rá gatyát, és ő lesz SpongeBob.
- Ugye tudod, hogy ez nagyon gyenge volt?
- Nem erőltettem meg magam... mindegy. Éttermekbe jársz el kajálni?
- Gyors kajáldákba.
- Jó... holnap akkor még rendes kaját is főzök neked.
- Te tudsz főzni?
- Tudok. Miért? Azt hitted, a kockaság mellett más elfoglaltságot nem űzök? Valamit ennem is kell.
- Te mondtad.
- Kösz -röhögött.
Kicsit közelebb léptem hozzá, jobb karommal megérintettem a vállánál, majd egy vonalban simítottam végig a hátán és álltam meg a derekánál. Kiegyenesedett, kezem lekerült a derekáról, vissza esett magam mellé. Komoly tekintettel magasodott fölém. Közöttünk nagyjából 20 centi lehetett. Egy ideig egymás szemébe néztünk, majd feje vészesen közeledni kezdett, addig, amíg homlokunk nem érintette a másikét. Dave megérintette mindkét vállamat, kezét lassan lejjebb csúsztatta. A derekamnál állapodott meg. Most nekem kellett cselekednem. A vállába kapaszkodva álltam lábujjhegyre, homlokommal lassan feljebb toltam a fejét, ajkaink között közel egy centi távolság maradt.
- Mit csinálsz?
- Nem tudom.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
Dave kacéran elmosolyodott, orrával megböktem az enyémet, majd tarkómat megfogta és megcsókolt. A fejemben ötezer meg ezer dolog zajlott le ez alatt a csók alatt. Most... bárki más lenne is ezt érezném? Vagy... Fogalmam sincs miért, de egyből Loomis ugrott be. Ha ő állna most itt Dave helyén, ezt érezném nála is? Gyengébb, vagy erősebb lenne a szikra? Bár... ezt kétlem. Loomis mindenben különbözik Davetől. Azt leszámítva, hogy mindketten férfiból vannak.
- Akarlak -suttogta.
A pólója aljához nyúlt, majd levette magáról. Nem volt időm arra, hogy ezt az egész jelentet feldolgozzam, megemésszem, vagy felfogjam, mert újra megcsókolt. Neki lökött a konyha pultnak, az ingemet gombolgatta ki. Csak egy időre állt meg, amikor lestoppoltam a kezét.
- Nem végig gombos -vigyorogtam az arcába. Nem emlékszem semmire ezek után. Csak annyira, hogy amit vártam régóta, az bekövetkezett. Nem tudom, ki hogy van vele, de mindenkinek vannak vágyai. Vannak akik azért feszültek, mert nincs, aki kielégíti őket. Találtam magamnak egy hős lovagot, aki segít nekem leküzdeni a feszültségem, és... talán én is segítettem neki.
Ez egy olyan pillanat, ahol... egy sárkánynak még a saját őrzője sem tud megálljt parancsolni. Bármennyire is mondja ennek a sárkánynak (jelen esetben nekem) egy belső hang; "Ne tedd!", én tenni akarom. Szabadon akarom engedni a bennem rejtőző sárkányt.
- Mind dolgozol? -dobta le magát mellém Dave a kanapéra, kezében egy dobozos Pepsit egyensúlyozva.
A laptopot kissé felé fordítottam, hogy eltudjon olvasni egy-két sort. Addig néztem a szemét, ahogy a sorokat olvassa, ameddig fel nem nézett a laptop monitorából. Ajkait mozgatta, miközben olvasott, amin elmosolyodtam, sőt, hangosan fel is nevettem. Akkor nézett fel, mosolyogva.
- Mi az? -nevetett el szégyenlősen. Én csak megráztam a fejem. -Tetszik. Azt nem mondtad, hogy írsz is.
- Mert nem is -ráztam meg a fejem. -Nem vagyok író típus. Csak ez egy érzés, amin most elgondolkoztam. Az írók azok, akiknek könyveik vannak, szerződésük egy könyvkiadónál és több olvasóik. Az én könyvemet ki olvasná? -tettem fel a szokásosra vett kérdést.
- Én -vágta rá. Mosolyogva megráztam a fejem.
- Mindig ezt mondják.
- Kik? -elkerekedett szemekkel dőlt hátra a kanapéra és szürcsölgette a kólát.
- A szereplők. Minden könyvben, minden forgatókönyvben, amikből filmek, vagy sorozatok lesznek. Mind ezt mondják.
- Ez a valóság.
- Az is lehetne -suttogtam és elmosolyodtam. Érdeklődő pillantást vetett felém, hogy miről beszélek, pedig tudja nagyon jól. A gépet csukott állapotban a bal oldalamra raktam, majd megfogtam én is egy Pepsit, sziszegett, miközben kibontottam, majd beleszürcsöltem. -De mit is számít? Mikor lesz belőlem valaki?
- Mindig lesz belőled valaki -motyogta komor arckifejezéssel és rideg hanggal. -És mindig lesz melletted valaki, aki tesz róla, hogy legyél valaki. Az a valaki megkéri a kezed; menyasszony leszel. Az a valaki igent mond az esküvőn; feleség leszel -emelte rám tekintetét. -Az a valaki babát csinál neked, te kihordod; anya leszel. Mindig lesz belőled valaki, csak a számodra tökéletes embert kell megtalálnod, onnantól viszont... -húzta el a száját, és felnevetett. -Ki tudja?
- Miért mondod ezt?
- Anyám mondogatta ezt, mikor még kisebb voltam. Amikor semmit nem tudtam az életről. Most van róla fogalmam. Van munkám, vannak barátaim... van saját lakásom, amit a saját pénzemből fizetek. 26 éves fejjel megértettem, hogy mi is az élet.
Ezt az oldalát nem igazán mutatta meg nekem eddig. Ha komolyabb témákról volt szó, akkor mindig a High-Techről beszéltünk. De ez most igazán meglepett, hogy tud ilyen is lenni. Tudja, hogy mivel lepje meg az embert, az tuti.
Anno anya nekem is mondott ilyen biztató monológot az életről, hogy sose adjam fel, mindig van esély. Aztán szétköltöztünk. Én kaptam egy kellemes lakást, anyáék pedig egy kisebb kertes házat vásároltak meg valahol nem messze az előző palotától. Igazából anya Álmai Kastélyáról van szó, kastélynak kéne mondani, de túl drágák voltak a számlák, lehetetlenség volt fizetni őket. Hátra kellett hagynia az álmával, azért, hogy jobb életkörülmények között lehessen.
Dave közelebb húzott magához a kanapén. Kicsit szégyenlősnek éreztem magam, mivel... közel vagyok hozzá, a keze a derekamon van, és maga mellett tart. De a kezében van a telefonja. Jobb kézzel pötyögtet, a bal karjával pedig őrzőn tart maga mellett. Az elején feszengve ültem ott, majd csak ellazultam, elővettem én is a telefont, és Messengeren chateltem Carollal. Caroline egy nálam magasabb lány, fekete haja van, és hihetetlenül szép kék szeme. Ez nálam ritkaság. Fekete haj és kék szem? Azta. Jó... ismerek látásból még pár embert, aki ugyan ilyen összeállítással él, de ő az én barátnőm és kész!
- Holnap szeretnélek elvinni bemutatni a házamat. Én itt már nagyjából elvagyok, de neked arról sincs fogalmad, hogy milyen színű a bejárati ajtóm.
- Tuti fekete.
- Sötétbarna -mosolyodott el. -Délelőtt tízre érted jövök.
- Remélhetőleg már nem nyomom az ágyat -nevettem. -Jó, rendben, de...
- "Anyám arra tanított, ami a de előtt hangzik el, az semmit nem számít."
- Trónok harca? -kérdeztem rá az ominózus részről felismert egyik legjobb sorozatra.
- Te is nézed?
- Ki nem nézi? -nevettem. -Imádom Havas Jon-t -merengtem.
- Mi? -röhögött ki hangosan, amin megilletődtem. -A fattyú?
- Aki jól bánik a farkas kardjával...? -kérdeztem rá, egyik szemöldökömet még fel is húztam. -Nos, igen -válaszoltam büszkén. -Neked fogadjunk Deneris a befutó.
- A sárkány csaj? Túl babaarcú ahhoz.
- Sansa?
- Pedofil sem vagyok, de köszönöm kérdésed, hölgyem.
- Nekem tetszik a haja, uram -mélyedtem el a lány képében.
- Nekem meg a tied -vágta rá Dave mosolyogva. Ujjai közé fogott egy tincset, azzal játszott, csavargatta. Néha eltűnődök azon, hogy egy felnőtt férfi, hogy lehet ennyire gyerekes, pillanataiban?
Abbahagyta a hajam bizdergálását, ellökte magát a kanapétól, és útját a konyháig követtem tekintetemmel.
- Van valami kajád? -kiabált ki a nappaliba. -Egy konzerv, pár zöldség, puding, vaj... szalámik -számolta össze a talált kajákat. -Ez minden? Ja várj... itt van még egy bontatlan sajt.
- Ne fikázd, ő Bob, a kocka hűtő.
- Értem. Befestem sárgára, rajzolok rá lyukacsokat, két szemet, egy orrot és egy szájat, aggatok rá gatyát, és ő lesz SpongeBob.
- Ugye tudod, hogy ez nagyon gyenge volt?
- Nem erőltettem meg magam... mindegy. Éttermekbe jársz el kajálni?
- Gyors kajáldákba.
- Jó... holnap akkor még rendes kaját is főzök neked.
- Te tudsz főzni?
- Tudok. Miért? Azt hitted, a kockaság mellett más elfoglaltságot nem űzök? Valamit ennem is kell.
- Te mondtad.
- Kösz -röhögött.
Kicsit közelebb léptem hozzá, jobb karommal megérintettem a vállánál, majd egy vonalban simítottam végig a hátán és álltam meg a derekánál. Kiegyenesedett, kezem lekerült a derekáról, vissza esett magam mellé. Komoly tekintettel magasodott fölém. Közöttünk nagyjából 20 centi lehetett. Egy ideig egymás szemébe néztünk, majd feje vészesen közeledni kezdett, addig, amíg homlokunk nem érintette a másikét. Dave megérintette mindkét vállamat, kezét lassan lejjebb csúsztatta. A derekamnál állapodott meg. Most nekem kellett cselekednem. A vállába kapaszkodva álltam lábujjhegyre, homlokommal lassan feljebb toltam a fejét, ajkaink között közel egy centi távolság maradt.
- Mit csinálsz?
- Nem tudom.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
Dave kacéran elmosolyodott, orrával megböktem az enyémet, majd tarkómat megfogta és megcsókolt. A fejemben ötezer meg ezer dolog zajlott le ez alatt a csók alatt. Most... bárki más lenne is ezt érezném? Vagy... Fogalmam sincs miért, de egyből Loomis ugrott be. Ha ő állna most itt Dave helyén, ezt érezném nála is? Gyengébb, vagy erősebb lenne a szikra? Bár... ezt kétlem. Loomis mindenben különbözik Davetől. Azt leszámítva, hogy mindketten férfiból vannak.
- Akarlak -suttogta.
A pólója aljához nyúlt, majd levette magáról. Nem volt időm arra, hogy ezt az egész jelentet feldolgozzam, megemésszem, vagy felfogjam, mert újra megcsókolt. Neki lökött a konyha pultnak, az ingemet gombolgatta ki. Csak egy időre állt meg, amikor lestoppoltam a kezét.
- Nem végig gombos -vigyorogtam az arcába. Nem emlékszem semmire ezek után. Csak annyira, hogy amit vártam régóta, az bekövetkezett. Nem tudom, ki hogy van vele, de mindenkinek vannak vágyai. Vannak akik azért feszültek, mert nincs, aki kielégíti őket. Találtam magamnak egy hős lovagot, aki segít nekem leküzdeni a feszültségem, és... talán én is segítettem neki.
Ez egy olyan pillanat, ahol... egy sárkánynak még a saját őrzője sem tud megálljt parancsolni. Bármennyire is mondja ennek a sárkánynak (jelen esetben nekem) egy belső hang; "Ne tedd!", én tenni akarom. Szabadon akarom engedni a bennem rejtőző sárkányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése