"Sosem tudtam elfogadni azt az emberi tulajdonságot, ami általánosságban véve mindenkiben benne van. Sajnos. És sajnos egy rossz tulajdonságról esik szó. Ez pedig az, hogy az ember nem tudja megállapítani, hogy mivel tesz rosszat a másikban. Mivel teszi tönkre a napját, vagy annak egy részét. Szívem szerint, ha én keresek valakit, és megtalálom... szeretnék vele beszélni, mert nem hiába kerestem őt. Legalább köszönni, megkérdezni tőle, hogy mi volt vele, vagy esetleg, hogy megtudjak róla olyan titkokat, amiket eddig nem sok emberrel, baráttal osztott meg. Lehetetlen elfeledni azt, hogyha keresel egy embert, köszönsz, visszaköszön, és leráz valamilyen oknál fogva. Ez a legszörnyűbb az egészben. Utálom, amikor valakit cserben hagyok, mindig igent mondok, befolyásolható vagyok. Viszont volt, amikor nemet mondtam. Akkor meg azon bosszankodtam, hogy miért nem mentem el mégis? Inkább otthon unatkoztam, egyedül... egymagamban, minthogy valaki társaságában legyek, és szórakozzak. Mert próba cseresznye. Lehet, az ember ilyenkor új barátokra tesz szert."
- Jeremy! -kiáltotta a nevemet Mike a szomszéd szobából. A legutóbbi bejegyzésemet tíz perce posztoltam a blogra. Még egyszer gyorsan átfutottam, hogy nincs-e benne valami nyelvtani hiba, de az az eredeti, ha ejtek benne egy-két hibát, nem?
Felkaptam a kis noteszomat, hátha valami újabb ötletről kéne írnom, vagy javítanom egy-két dolgon. Az íróasztalomról elkaptam egy tollat, megigazítottam a combközépig érő, kék farmerszoknyámat, majd mentem is át a másik irodába. Mike már akkor beszélni kezdett, mikor még bent sem voltam.
- Tetszik, amiről írtál, de miért erről írtál? Értem én, hogy ilyen misztikus -mutogatott a levegőben - és sötét dolgok hívője vagy fantázia téren -mutogatott még mindig -, de miért?
- A Blogom főbb forráspontja idebent van -böktem a halántékomra. -Idebent pedig minden régi emlék.
- És minden régi emlék utal valamilyen igazságra? Vagy minden régi emléked egy-egy posztodban van...?
Elnevettem magam az arckifejezésén. Nem mondanám Michealt egy agytrösztnek, de azt mégsem gondolhatja komolyan, hogy ilyent kérdezett. A szája nyitva maradt, szemeivel nézett, mint egy kisgyerek, amikor édességet lát. Leültem a világosbarna bőrszékbe, lábaimat keresztbe tettem.
- Nem -ráztam meg a fejem. -Minden emlék ad valami ihletet. Mint amikor esik az eső, vagy egy vízesésnél jársz. Az is ihletet ad, hogy elmenj WC-re.
Mike nevetett a példámon, elnézett oldalra. A falon egy nőről volt kép, egy szép nőről. Nem egy alul öltözött nőről van szó, hanem egy szép, csinos, elegáns ruhába bújt, barna hajú asszonyról. Nagyjából 35 körüli. Én is néztem a képet, vizsgáltam, hogy mi lehet olyan érdekes rajta.
- Ő a feleségem -szólalt meg kissé rekedtes hangon. Halványan elmosolyodott, majd tovább folytatta -, Amanda.
- Szép Nő -dicsértem.
- Igen, Ő tényleg egy csodás asszony -mosolygott tovább.
Mike egy pillanat alatt, mintha sokk érte volna, leült a fotelbe, teljesen felfoghatatlan képet vágva (mint aki tényleg sokkolva lett volna, vagy nem is tudom, minek nevezzem... mert nem kapott sokkot, de szóval na. Érted, hogy mire értem.) bámult maga elé. Nem tudom, mi történt, mire gondolt, vagy, hogy mi baja lehet, megijedtem. Magamban mondogattam; csak meg ne halj itt nekem! Kérdezgettem belül a kérdéseket, hogy "ennek" most meg mi baja lehet. Leguggoltam mellé. Nem tudtam, egy pillanatig elidőztem, hogy most megérintsem-e a karját, vagy inkább ne. Aztán mégis megérintettem. Semmiféle reakciót nem váltott ki belőle, továbbá bámult maga elé. Szólongattam a nevén, kérdeztem tőle, hogy mi történt, jól van-e, a végén már a karját -úgymond -ráncigáltam, hogy most már ideje magához térnie. Aztán bejött egy szőke hajú, szép arcú, ugyanolyan kék szemű lány a szobába, mint amilyen kék szeme a főnökömnek van.
- Mit művelsz az apámmal?
- Mi?! -fakadtam ki egy időre, mert már nagyon felcseszett az ideg, hogy most mi a retekért én vagyok a felelős azért, mert az apja valami sokkot kapott, vagy mit tudjam én. -Ő az apád? -gondolkodtam el, viszonylag már nem volt rákvörös fejem.
- Igen! -válaszolta "kissé" flegmán. -Mi a francot akarsz az apumtól?!
- Én? -böktem a mellkasomra. Bólogatott. Há' kösz szépen. -Én semmit. Behívott, beszélgettünk, az anyukád -mutattam az előttem lévő képre -képét nézte, róla is esett egy-két szó...
- Te kifaggatod a családunkról?!?!
- Neem! -tiltakoztam hevesen. -Dehogyis. Csak elmondta, hogy ő a felesége.
- Akkor megmérgezted?! -bökött kételkedőn a mellettem, sokkolt fejjel ülő faterkára.
- Kösz, hogy ilyent gondolsz rólam, de tényleg -váltottam át én is flegma stílusba, mert úgy gondoltam, talán így jobban szót tudok vele érteni. -Mondom, az muterodról volt a legutolsó mondat, aztán itt van. Fogalmam sincs, hogy mi baja van, alig ismerem. Mellesleg a nevem Jeremiah -nyújtottam a kezem, hogy esetleg valahogy még jobbra hozzam a helyzet nehezét. Ha lehet ezt úgy megfogalmazni, hogy értelmes legyen..
- Tracey De Santa -kezet rázott velem.
- Tetszik a neved. Mindig is azt akartam, hogy Traceynek hívjanak... -váltottam gyorsan témát. Ezt, ha kívülről hallom, akkor nyalizásnak veszem, de eskü, nem azért volt.
- Nekem nem tetszik a nevem. Én inkább élnék Jeremyként, mint Traceként -nevetett.
Éreztem Tracey hangvételén, hogy már annyira nem érdekli, hogy ki vagyok, vagyis, hogy inkább "mit tettem" az apjával.
Ledobta a földre a táskáját, a hófehér magassarkújában úgy tipegett a szőnyegen, mint a tojáshéjakon mezítláb. Nem foglalkoztam annyira vele, nem vettem érdemesnek. Letérdelt Michael elé, megfogta a kezét, és szorongatni kezdte. Addig, amíg próbálta "felébreszteni" az öreget, elmentem hideg ásványvízért a folyosón lévő automatához. Bedobtam az elegendő összeget, vártam pár másodpercet, hogy kidobja az üveget, majd visszamentem az irodába. Mire visszaértem, Tracey már a két tenyere között fogta az apja arcát, kétségbeesett tekintettel szólongatta. Annyira izgult érte, vagy nem is tudom, hogy már a szeméből kezdett el folyni a könny.
- Menj egy kicsit arrébb -kértem csendesen, megérintettem a vállát. Esetlen módon ült odébb, nagyjából fél méterrel.
Kivettem Mike zakózsebéből egy fehér (félig) selyemkendőt, amit bevizeztem. Mivel selyem, a vízből nemcsak a kendőre ment, hanem a szőnyegre is, amint lett egy sötét folt, de ez most nem játszik fontos szerepet a történetben.
Mike homlokára nyomogattam gyenge mozdulatokkal az anyagot, amit végigvezettem az arca vonalán. Megfogtam a kezét, próbáltam úgy venni a helyzetet, mintha misem lenne terméseztesebb az egésznél. Oldalamra néztem Traceyre.
- Gyakran csinálja ezt?
A lány csak a fejét rázta.
- Mike -mondogattam halkan a nevét. -Michael -a karját simogattam már, fogalmam sem volt, mit csináljak. Bennem volt az érzés, hátha váltok ki belőle valami "rieksönt". -Mr. De Santa? -már az arcánál voltam, amikor hirtelen megemelkedett a mellkasa és a levegőt hangosan szívta be. Elmosolyodtam, amiért végre "csináltam" valami érdemeset, vagy mi. Megilletődve pislogott rám. A pillanat még nem is volt kínos, mindaddig...
- Apuu! -sipákolta Tracey, félre lökött, amitől elestem, de nem volt vészes ütközet a padlóval. Csak fenékre estem. -Már azt hittem, hogy ez a ribanc valamit csinált veled!
Ez a "ribanc" csinált is valamit az apáddal... megmentette.
- Whoa. Whoa -csillapította a lányát, tenyerét kifeszítette, karját előre nyújtotta. -Jeremy egyáltalán nem ribanc -védett meg engem, amit ezúton és innen is nagyon szépen köszönök -,egy. Kettő... -gondolkodott el egy pillanatra. -Mi történt? -nézett rám.
- Nem tudom -motyogtam. Elhúztam a számat, mert már nagyon kínosan éreztem magam. Elképzeltem, hogy neki milyen lehetett az egész jelenet. Te Jó Isten. -Amanda képét nézted. Aztán... -nem tudom. -Fogalmam sincs. V... valószínűleg valami pánikroham.
Mike nevetett a példámon, elnézett oldalra. A falon egy nőről volt kép, egy szép nőről. Nem egy alul öltözött nőről van szó, hanem egy szép, csinos, elegáns ruhába bújt, barna hajú asszonyról. Nagyjából 35 körüli. Én is néztem a képet, vizsgáltam, hogy mi lehet olyan érdekes rajta.
- Ő a feleségem -szólalt meg kissé rekedtes hangon. Halványan elmosolyodott, majd tovább folytatta -, Amanda.
- Szép Nő -dicsértem.
- Igen, Ő tényleg egy csodás asszony -mosolygott tovább.
Mike egy pillanat alatt, mintha sokk érte volna, leült a fotelbe, teljesen felfoghatatlan képet vágva (mint aki tényleg sokkolva lett volna, vagy nem is tudom, minek nevezzem... mert nem kapott sokkot, de szóval na. Érted, hogy mire értem.) bámult maga elé. Nem tudom, mi történt, mire gondolt, vagy, hogy mi baja lehet, megijedtem. Magamban mondogattam; csak meg ne halj itt nekem! Kérdezgettem belül a kérdéseket, hogy "ennek" most meg mi baja lehet. Leguggoltam mellé. Nem tudtam, egy pillanatig elidőztem, hogy most megérintsem-e a karját, vagy inkább ne. Aztán mégis megérintettem. Semmiféle reakciót nem váltott ki belőle, továbbá bámult maga elé. Szólongattam a nevén, kérdeztem tőle, hogy mi történt, jól van-e, a végén már a karját -úgymond -ráncigáltam, hogy most már ideje magához térnie. Aztán bejött egy szőke hajú, szép arcú, ugyanolyan kék szemű lány a szobába, mint amilyen kék szeme a főnökömnek van.
- Mit művelsz az apámmal?
- Mi?! -fakadtam ki egy időre, mert már nagyon felcseszett az ideg, hogy most mi a retekért én vagyok a felelős azért, mert az apja valami sokkot kapott, vagy mit tudjam én. -Ő az apád? -gondolkodtam el, viszonylag már nem volt rákvörös fejem.
- Igen! -válaszolta "kissé" flegmán. -Mi a francot akarsz az apumtól?!
- Én? -böktem a mellkasomra. Bólogatott. Há' kösz szépen. -Én semmit. Behívott, beszélgettünk, az anyukád -mutattam az előttem lévő képre -képét nézte, róla is esett egy-két szó...
- Te kifaggatod a családunkról?!?!
- Neem! -tiltakoztam hevesen. -Dehogyis. Csak elmondta, hogy ő a felesége.
- Akkor megmérgezted?! -bökött kételkedőn a mellettem, sokkolt fejjel ülő faterkára.
- Kösz, hogy ilyent gondolsz rólam, de tényleg -váltottam át én is flegma stílusba, mert úgy gondoltam, talán így jobban szót tudok vele érteni. -Mondom, az muterodról volt a legutolsó mondat, aztán itt van. Fogalmam sincs, hogy mi baja van, alig ismerem. Mellesleg a nevem Jeremiah -nyújtottam a kezem, hogy esetleg valahogy még jobbra hozzam a helyzet nehezét. Ha lehet ezt úgy megfogalmazni, hogy értelmes legyen..
- Tracey De Santa -kezet rázott velem.
- Tetszik a neved. Mindig is azt akartam, hogy Traceynek hívjanak... -váltottam gyorsan témát. Ezt, ha kívülről hallom, akkor nyalizásnak veszem, de eskü, nem azért volt.
- Nekem nem tetszik a nevem. Én inkább élnék Jeremyként, mint Traceként -nevetett.
Éreztem Tracey hangvételén, hogy már annyira nem érdekli, hogy ki vagyok, vagyis, hogy inkább "mit tettem" az apjával.
Ledobta a földre a táskáját, a hófehér magassarkújában úgy tipegett a szőnyegen, mint a tojáshéjakon mezítláb. Nem foglalkoztam annyira vele, nem vettem érdemesnek. Letérdelt Michael elé, megfogta a kezét, és szorongatni kezdte. Addig, amíg próbálta "felébreszteni" az öreget, elmentem hideg ásványvízért a folyosón lévő automatához. Bedobtam az elegendő összeget, vártam pár másodpercet, hogy kidobja az üveget, majd visszamentem az irodába. Mire visszaértem, Tracey már a két tenyere között fogta az apja arcát, kétségbeesett tekintettel szólongatta. Annyira izgult érte, vagy nem is tudom, hogy már a szeméből kezdett el folyni a könny.
- Menj egy kicsit arrébb -kértem csendesen, megérintettem a vállát. Esetlen módon ült odébb, nagyjából fél méterrel.
Kivettem Mike zakózsebéből egy fehér (félig) selyemkendőt, amit bevizeztem. Mivel selyem, a vízből nemcsak a kendőre ment, hanem a szőnyegre is, amint lett egy sötét folt, de ez most nem játszik fontos szerepet a történetben.
Mike homlokára nyomogattam gyenge mozdulatokkal az anyagot, amit végigvezettem az arca vonalán. Megfogtam a kezét, próbáltam úgy venni a helyzetet, mintha misem lenne terméseztesebb az egésznél. Oldalamra néztem Traceyre.
- Gyakran csinálja ezt?
A lány csak a fejét rázta.
- Mike -mondogattam halkan a nevét. -Michael -a karját simogattam már, fogalmam sem volt, mit csináljak. Bennem volt az érzés, hátha váltok ki belőle valami "rieksönt". -Mr. De Santa? -már az arcánál voltam, amikor hirtelen megemelkedett a mellkasa és a levegőt hangosan szívta be. Elmosolyodtam, amiért végre "csináltam" valami érdemeset, vagy mi. Megilletődve pislogott rám. A pillanat még nem is volt kínos, mindaddig...
- Apuu! -sipákolta Tracey, félre lökött, amitől elestem, de nem volt vészes ütközet a padlóval. Csak fenékre estem. -Már azt hittem, hogy ez a ribanc valamit csinált veled!
Ez a "ribanc" csinált is valamit az apáddal... megmentette.
- Whoa. Whoa -csillapította a lányát, tenyerét kifeszítette, karját előre nyújtotta. -Jeremy egyáltalán nem ribanc -védett meg engem, amit ezúton és innen is nagyon szépen köszönök -,egy. Kettő... -gondolkodott el egy pillanatra. -Mi történt? -nézett rám.
- Nem tudom -motyogtam. Elhúztam a számat, mert már nagyon kínosan éreztem magam. Elképzeltem, hogy neki milyen lehetett az egész jelenet. Te Jó Isten. -Amanda képét nézted. Aztán... -nem tudom. -Fogalmam sincs. V... valószínűleg valami pánikroham.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése