Kíváncsian és kimerülten kerestem rá a ranglétrára, hogy mégis milyen helyen konstatálhatom magam. Nem igazán bíztam a szóban, hogy tényleg én vagyok a csúcson. Nem úgy kell értelmezni a dolgokat, hogy én Ő benne nem bízom, hanem tényleg magamban nem. Nem teljesen vagyok megelégedve a munkáimmal, néha úgy érzem, hogy kényszerből muszáj írnom egy cikket, mert a végén kirúgnak, vagy lecsúszok rendesen, ezért inkább tartom a napi szintet, délelőtt és késő délután posztolom a legfrissebb híreket, híreimet, sőt, ha nagyon csuszásban vagyok a bejegyzések írásával, akkor belesüllyesztek pár olyan bejegyzést, amit tényleg a legszívesebben írok, és mivel magamat ismerem a legjobban, vagy nem is tudom, ezért szoktam az életemről kifejteni egy-két oldalt. Na jó, mondhattok engem egoistának, de az érzéseimet többször is szeretem kimondani, úgy maximum 3 főnek személyesen, a többit pedig inkább hanyagolom és azt mondom, majd leírom facebookon, mert unalmas már számomra a téma. Tartják úgy, hogy minden csoda 3 napig tart. Ez tény és való, hogy így van, büszkén mondhatom, hogy amit újonnan kaptam anno fejhallgató, a világ legjobb fejhallgatója volt akkoriban, tudjátok, ami szólt valamilyen szinten. Azzal aludtam, azzal keltem, az volt mindig a nyakamban. Akkor még 5-15 dollár között volt annak a fejhallgatónak az ára, nem volt valami hű de nagy cucc, a lényeg volt benne, hogy Green Day szólt belőle, vagy ha olyan kedvem volt, akkor Madonna számokat is hallgattam a kis zenelejátszómon, még piros volt. Nagy cuccnak volt betitulálva az iskolában, mindenki körém gyűlt, és megnézte, hogy mi ez, hogy ők ilyent sosem láttak. Ez a kis "népszerűség" is három napig tartott.
- Itt is van -állapította meg Dave, mert közben helyet cseréltünk, annyira nem bírtam figyelni, és mindig idegesen félrekattintgattam. -Mondtam, hogy te vagy az első. Jeramiah Henderson "Welcome on my Site" című bloggal első helyen. Kicsim?
Nem tudtam semmit tenni. Annyira meghatott, hogy én... saját magamat láttam a csúcson. Nem tudtam semmit mondani. Az érzés végül is mardosott, de kellemesen, mert nem volt rossz érzés. Meglepődtem. Nem tudok semmit tenni.
Belerogytam Dave ölébe, könnyeimet szabadjára eresztettem, majd egy hatalmas csókot kapott tőlem. Az ölelése volt a menedékem és a megnyugvásom helye. Segített megérteni, hogy ez mind szép és jó, és gratulál, meg örül, hogy ilyen barátnője lehet. Én meg örülök, hogy ilyen aranyos barátom lehet.
***
"Úgy gondolom, hogy a szerelemben bármi lehetséges. Én nem arra a témára gondolok, ahol egy full gazdag túlsúlyos hapsit úgy paliz be egy csont sovány csaj, hogy őt szereti, miközben csak a pénzére éhes.
Én arra gondolok... ha meglátok az utcán sétálni egy párt, legyen akármilyen alakjuk... vagy akármilyen nemi vonzalmuk. Nem az, nem ellenzem a melegeket, sőt, jó, ha az utcán nem csak hetero párokat látok.
Azt szeretem, amikor egy csinos, vékony lány mellett nem egy izomagyat látok feszíteni, hanem egy teljesen normális, kicsit túlsúlyos fiú áll, mosolyog, örül annak, hogy van barátnője, aki szereti őt. Összemosolyognak... annyira felvidít.
Múltkor. Jó múltkor (bár nem kellett volna) odamentem egy ilyen párhoz, akik a padon ültek, és megkérdeztem őket kedvesen, hogy hogy érzik magukat. Egy kis beszélgetés után -mivel nagyon barátságos, kedves, jól kijövő párról volt szó -, megkérdeztem, hogy meginterjúvolhatom őket. Engedték.
Alex és Lucy, mint jól kijövő galambpár
Szorgoskodom a felől, hogy a lehető legjobb kérdés-válaszokat tudjam nektek kiválogatni, mivel rengeteg volt.
J.H.: Mióta vagytok együtt?
A&L.: Nagyjából jövőhéten lesz, hogy másfél éve -mosolygott a lány.
J.H.: Naponta hány alkalommal beszéltek?
A két "tesztalany" összenézett, és egyszerre fújták ki a levegőt, olyan Bosszúállók Tony Stark stílusban.
A.: Mivel együtt lakunk, ezért nem számoljuk... általában munka előtt és után beszélgetünk. Lucy kozmetikusként dolgozik, én pedig otthon programozgatok, meg fotózgatok. Hasonlók.
J.H.: Mennyire megegyező az "ízlésetek" úgymond?
L.: Alex általában mindig azt mondja, hogy Ő ugyan nem, mikor de. Jó vele veszekedni, mert a végén mindig nekem adja az igazat, és együtt röhögünk egy jót. Vagyis egymáson, de az már részletkérdés -mosolygott a lány a fiúra, majd közelebb bújt hozzá.
J.H.: Ellenzitek a meleg házasságot?
L.: Én konkrétan nem, de van, ami már nekem túl sok. Azt nem viselem el.
A.: Sokan mondják, hogy milyen melegek a One Direction tagjai. Nos. Én nem kedvelem őket, nem azért nevezem őket ennek, mert azok, vagy azoknak gondolom, hanem mert nem tetszik, hogy miknek gondolják magukat. A zenéjük azok szépek, de nem... valahogy. Nem ellenzem a meleg házasságot, mindenkinek szíve-joga, hogy mit szeret.
J.H.: Rendben, még egy kérdés, és már nem is zavarlak titeket -nevettem rájuk pár pillanatra. -Megint a házasságról volna szó. Melyikőtök élvez előnyt abban, ha esküvőről lenne szó? Illetve templomi vagy kültéri esküvő mellett döntenétek?
A.: Fúha... ezzel igazán megfogtál. Nos... biztos, hogy a természetben lenne az esküvőnk, viszont az esély egyenlőségek ugyan azok volnának.
L.: Szeretjük megbeszélni előre a dolgokat, szóval ha valami ilyen nagyon drága volna, akkor mindig osztozunk, így egyenlően jövünk ki. Csak hát a szülők olyanok, hogy ki mennyi pénzt öl bele, annál jobban érzi magát. Ebben a témában szeretnek versengeni.
J.H.: Köszönöm, hogy válaszoltatok pár kérdésre, ha nem baj, ezt megírom a blogomban. Itt van a blogcím, telefonszámom is megvan, illetve a vállalat, ahol dolgozom, személyesen is megtudtok keresni, ha valami baki lenne a történetben. Minden jót továbbra is!
A&L.: Mi köszi, szia."
***- Nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire szeretem... -bársonyos bőrén legördült egy könny. Nem láttam az arcát, bár ne láttam volna.
Amint hátrafordultam, és megláttam, felébredt bennem valami késztetés... olyan késztetés, ami azt buzdítja fel bennem, hogy eresszem el a könnyeimet. Így volt. Legjobb barátnőm, akit világéletemben csak akkor láttam sírni, mikor alsóban elesett. Az akkori arc sokkal másabb volt. Vöröses volt a haja, ami kiszőkült és most barna lett.
Blair mindig meghatotta az embereket. Mindenki őt nézte, mindenki megsajnálta. Mindig voltak barátai, mert a természete olyan volt, mint egy kis angyalé, aki bármikor az ördög tudott lenni. Nem tudja magáról, sőt... tagadja is, de rendkívül hamar meg tud változni a véleménye. Ördögibb még nálam is, pedig én sem vagyok egy nagy csalódás abban, hogy kit kéne átbaszni, már megbocsáss' a kifejezésért.
- Kiről is van szó? -kérdeztem rá halkan, mivel nem akartam annyira feldúlni az érzéseit. Inkább némán akartam kérdezni.
- Mike.
- A főnököm? -néztem rá furcsán.
Arcát felkapta, kék szemei érdekesen néztek rá, kissé bizarr tekintete is volt, amit nem értettem. Arcán feltételeztem egy kisebb undort, amiből levágtam, hogy nem csak a főnökömet hívhatják Mikenak, szóval igen, leesett, hogy nem róla van szó.
Blair mindig meghatotta az embereket. Mindenki őt nézte, mindenki megsajnálta. Mindig voltak barátai, mert a természete olyan volt, mint egy kis angyalé, aki bármikor az ördög tudott lenni. Nem tudja magáról, sőt... tagadja is, de rendkívül hamar meg tud változni a véleménye. Ördögibb még nálam is, pedig én sem vagyok egy nagy csalódás abban, hogy kit kéne átbaszni, már megbocsáss' a kifejezésért.
- Kiről is van szó? -kérdeztem rá halkan, mivel nem akartam annyira feldúlni az érzéseit. Inkább némán akartam kérdezni.
- Mike.
- A főnököm? -néztem rá furcsán.
Arcát felkapta, kék szemei érdekesen néztek rá, kissé bizarr tekintete is volt, amit nem értettem. Arcán feltételeztem egy kisebb undort, amiből levágtam, hogy nem csak a főnökömet hívhatják Mikenak, szóval igen, leesett, hogy nem róla van szó.
Megrázta a fejét, majd vissza esett a tekintete a földre. Az eddig görnyedt teste most kényelemért küzdött, hátradőlt a kanapémon. Mármint Dave kanapéján, ami még az enyémnél is kényelmesebb. Mert nem annyira puha.
- Kérsz egy pohár vizet? -megrázta a fejét. -Teát? -nem fogadta el. -Ahj, pedig valamit mondanod kéne. Mi baj?
Egy hangos levegővétel után úgy éreztem, hogy végre kiböki, mi van, de aztán egy hangos zokogásban burjánzott ki, mivel nem tudta magába szívni a levegőt. Valami tényleg nyomta őt belülről, és lelki támasz kell neki.
- Blair -szólítottam, hogy figyeljen egy kicsit rám. Pár másodperc múlva felemelte tekintetét. Kipirosodott szemeivel rám nézett. Elmosolyodtam, majd elfojtottam a könnyeimet. Szörnyű volt ránézni. -Ki az a Mike? Kérlek... így nem tudok segíteni.
Vártam a válaszára, de még mindig a könnyeivel küszködött. Tűkön ültem az izgatottságtól, a szívem nagyokat dobbantott a mellkasimban.
- M... Mike egy üzlettársam. Nem egy cégnél dolgozunk, hanem ő egy befektető. Nem tudom -rázta a fejét. -Mike azt mondta, hogy szakított a feleségével. Velem beszélte meg ezeket a dolgokat, miközben az irodámban rakta el a papírokat. Rám nézett, majd annyit mondott; Szeretem Blairt.
- Mármint a feleségét? -megrázta a fejét.
- Őt Clairnek hívják. Nem tudom -rázta meg ismételten a fejét. -Borzalmas! -fogta a fejét. -Az ablakpárkányon ültem. Tisztes távolságban voltam tőle, már kezdtem félni, hogy mit gondolhat. Megállt az ajtóban, az aktatáskát néztem a kezében. Nagyon erősen szorongatta a fogantyút. Hátra fordult. Akkor nem tudtam, hogy mit tegyek, annyira megijedtem, Jer! -kétségbeesett tekintete végigszántott rajtam, akár egy mezőn a kombájn. Megijedtem én is. Hallgattam tovább a történetét, nem akartam közbevágni. Tudni akartam, mi történt. -Elmosolyodott. Valamit még mondott, hogy elfelejtett valamit elmondani még. Mély hangon... olyan mély hangon, hogy már bele bizseregtem mondott egy történetet. Szorítottam a párkányt, egy plakátra gondoltam, tudod, ami ott van a főútnak a szélén... -bólintottam, várt valami reakcióra. -Az asztalon túl jött, majd mellém állt, nézett ki az ablakon. Kezét csúsztatta végig a párkányon, majd az én kezemen. Ekkor nézett rám. Annyit mondott önelégült mosollyal, hogy tudja.
- De mit? -vágtam rá egyből, mert kezdett izgalmas lenni a történet.
- Ez az! Nem tudom én sem! -kiabált idegességében, majd újra lenyugodott. Szívverése ő is az egeket verte. Pihent egy keveset, majd folytatta. -Nézett... aztán megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése